Aktuális

Tanulj a bajnoktól, készülj a bajnokokkal!

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Eger sikeres úszó utánpótlás egyesülete, az Integra Agria SE hívja és várja 2010. szeptember 6-tól induló csoportjaiba az úszni még nem vagy nem megfelelő szinten tudó gyerekeket.

Helyszín: Bitskey Aladár Uszoda
Kezdő, középhaladó, haladó, rekreációs csoportok, valamint erre épülő utánpótlás csapat.
Elismert diplomás szakemberek, tíz éves sikeres gyakorlat, változatos foglalkozások, következetes óravezetés várja a gyerekeket.

Információ: Pohl Anette: 20/327-0110

www.uszaseger.hu

14-en a korosztályuk élmezőnyében!

Örömmel és nem kis büszkeséggel tölti el az Integra Agria Sportegyesület vezetőit, edzőit, versenyzőit, hogy a Magyar Úszó Szövetség, a napokban nyilvánosságra hozott 2009. évi országos korosztályos ranglistáján igen előkelő helyet foglalnak el az Integrás úszók. A közvetlen élmezőnyhöz tartozó versenyzőink és az elfoglalt pozícióik száma az előző évihez képest megduplázódott. A tavalyi évhez hasonlóan idén is vezeti a ranglistát az 50 méteres hátúszásban a 10 évesek között Gledura Benjamin. Többen is felállhattak a képzeletbeli dobogóra, Szeivolt Melinda négyszer, míg Holló Balázs és Kripkó Ádám háromszor. Ki kell emelni Szedmák Enikőt, Sári Andrást, Renn Dánielt, Mirkóczki Áront és Vályi Vandát akik szintén a korosztályuk legjobbjai közé tartoznak. Nagyszerűen szerepelt még a 15 éves Sztankovjánszky Anita is, akinek az átigazolása folyamatban van az Integra Agriába. Anita a 200 méteres pillangóúszásban közel 8 másodperces javulása az összetett, felnőtt ranglista 21. helyére volt elegendő, ami nagy reményekre jogosít a 2010-es évben.

 

Nézzük a tényeket és számokat!

Összetettben:
200 m pillangó 21. Sztankovjánszky Anita 2:19,51

1993-ben születettek között:
800 m gyors 7. Kovács Dorottya 10.20,81
200 m pillangó 12. Kovács Dorottya 2:37,37

1994-ben születettek között:
50 m gyors 13. Sztankovjánszky Anita 29,21
100 m gyors 11. Sztankovjánszky Anita 1:02,00
50 m mell 11. Sztankovjánszky Anita 38,15
100 m mell 9. Sztankovjánszky Anita 1:22,53
200 m mell 15. Sztankovjánszky Anita 2:59,90
50 m pillangó 7. Sztankovjánszky Anita 29,92
100 m pillangó 6. Sztankovjánszky Anita 1:05,38
200 m pillangó 4. Sztankovjánszky Anita 2:19,51
400 m vegyes 10. Sztankovjánszky Anita 5:36,23

1998-ben születettek között:
50 m mell 14. Mirkóczki Áron 40,79
100 m mell 10. Mirkóczki Áron 1:27,29
200 m mell 7. Mirkóczki Áron 3:04,76

1999-ben születettek között:
50 m gyors 4. Holló Balázs 31,31
50 m gyors 9. Magyar Márton 32,00
50 m gyors 15. Gledura Benjamin 33,16
100 m gyors 3. Holló Balázs 1:07,59
100 m gyors 11. Magyar Márton 1:11,15
200 m gyors 2. Holló Balázs 2:27,05
400 m gyors 2. Holló Balázs 5:05,58
50 m mell 2. Kripkó Ádám 39,57

50 m mell 4. Holló Balázs 41,17
100 m mell 2. Kripkó Ádám 1:26,24
100 m mell 9. Holló Balázs 1:32,99
200 m mell 2. Kripkó Ádám 3:06,03
50 m hát 1. Gledura Benjamin 36,29
50 m hát 9. Holló Balázs 38,25
100 m hát 5. Gledura Benjamin 1:18,89
50 m pillangó 4. Holló Balázs 34,54
100 m pillangó 8. Holló Balázs 1:17,38
200 m vegyes 4. Holló Balázs 2:48,45
50 m gyors 10. Vályi Vanda 33,05
100 m gyors 7. Vályi Vanda 1:11,27

2000-ben születettek között:
50 m gyors 9. Szedmák Enikő 34,70
100 m gyors 6. Szedmák Enikő 1:14,08
200 m gyors 12. Szedmák Enikő 2:46,85
50 m mell 2. Szeivolt Melinda 43,29
50 m mell 5. Szedmák Enikő 44,69
100 m mell 2. Szeivolt Melinda 1:31,24
100 m mell 5. Szedmák Enikő 1:36,20
200 m mell 9. Szedmák Enikő 3:36,76
100 m hát 15. Rompos Dóra 1:30,60
50 m pillangó 2. Szeivolt Melinda 37,49
100 m pillangó 2. Szeivolt Melinda 1:25,18

2001-ben születettek között:
50 m gyors 14. Kripkó Ákos 37,68
50 m mell 5. Sári András 47,89

2002-ben születettek között:
50 m mell 5. Renn Dániel 53,10

 

Jegyzőkönyv:

Fedettpályás 2000 méteres úszás

Eger, 2009. november 15.

Összesített eredmények (70 induló):

Összesített férfi gyors (21 induló):
1. Heverdle István (1952) 57 éves 30:14,44
2. Kripkó Zoltán (1965) 44 éves 30:52,31
3. Dr. Pócs Alfréd (1955) 54 éves 31:15,26
4. Mirkóczki Áron (1998) 11 éves 32:11,00
5. Kovács László (1966) 43 éves 33:02,18
6. Beniczky Péter (1981) 28 éves 33:44,00
7. Révész Tamás (1961) 48 éves 34:10,82
8. Nagy József (1995) 14 éves 35:08,00
9. Szeleczki János (1953) 56 éves 36:02,25
10. Kelemen Péter (1966) 43 éves 36:03,00
11. Kiss Gábor (1958) 51 éves 36:31,00
12. Huszti Ádám (1995) 14 éves 38:21,00
13. Besze László (1958) 51 éves 39:09,47
14. Dobos Péter (1968) 41 éves 42:15,00
15. Mihály Tamás (1981) 28 éves 43:22,01
16. Vincze Tamás (1976) 33 éves 43:28,00
17. Kormos Gergely (1987) 22 éves 45:22,00
18. Kádas Gábor (1969) 30 éves 47:42,00
19. Úrvári Sándor (1966) 43 éves 49:34,03
20. Székely Szilárd (1961) 48 éves 51:55,48
21. Vavrek Viktor (1977) 32 éves 1;02:35,00
Összesített férfi mell (11 induló):
1. Kripkó Ádám (1999) 10 éves 37:08,68
2. Pap László (1984) 15 éves 41:26,00
3. Horváth István (1978) 31 éves 43:13,00
4. Bányai Tamás (1975) 24 éves 43:58,71
5. Lajszner Lajos (1966) 43 éves 44:11,89
6. Győrfi Tamás (1956) 53 éves 46:51,78
7. Herman István (1971) 38 éves 48:46,00
8. Ipacs Dominik (1997) 12 éves 50:00,00
9. Sődi Róbert (1972) 37 éves 55:20,00
10. Szánthó Dezső (1951) 58 éves 59:19:16
11.Kovács János (1950) 59 éves 1;14,21,00
Összesített női gyors (27 induló):
1. Lehoczki Orsolya (1997) 12 éves 30:40,00
2. Patkó Katalin (1975) 34 éves 31:11,15
3. Barta Luca (1999) 10 éves 33:52,00
4. Szedmák Enikő (2000) 9 éves 33:59,00
5. Kós Kincső (1997) 12 éves 34:56,00
6. Pohl Anette (1970) 39 éves 34:58,77
7. Szeivolt Melinda (2000) 9 éves 35:51,00
8. Huszti Dóra (1997) 12 éves 36:13,00
9. Szabó Fruzsina (1998) 11 éves 36:16,24
10. Pálfy Andrea (1970) 38 éves 38:46,00
11. Tóth Judit (1981) 28 éves 39:05,00
12. Gólya Borbála (1981) 28 éves 39:06,00
13. Boros Dalma (1994) 15 éves 40:46,53
14. Sylvie Deboyser (1997) 12 éves 42:23,66
15. Prokaj Eszter (1988) 21 éves 42:52,00
16. Úrvári Lili (1998) 11 éves 43:56,50
17. Kitti Deboyser (2000) 9 éves 44:44,00
18. Macz Krisztina (1974) 35 éves 46:22,27
19. Toronyiné Szalóki Éva (1964) 45 éves 49:02,27
20. Prokajné Bartus Mária (1961) 48 éves 49:24,00
21. Husztiné Király Anita (1971) 38 éves 50:46,00
22. Kiss Ágnes (1927) 82 éves 56:08,00
23. Visnyei Nikoletta (1975) 34 éves 1;02:18,00
24. Bárdos Mária (1957) 52 éves 1;03:17,00
25. Visnyei Lili (1999) 10 éves fa.
26. Pálinkás Erika (1965) 44 éves fa.
Összesített női mell (11 induló):
1. Utassy Dominika (1994) 15 éves 34:33,00
2. Nagy Babett (1995) 14 éves 37:54,00
3. Dinnyés Ildikó (1961) 48 éves 47:43,00
4. Csathó Tímea (1974) 25 éves 48:54,00
5. Szabó Tamásné (1955) 54 éves 49:50,54
6. dr. Szánthó Eszter (1982) 27 éves 54:46,94
7. Németh Laura (2001) 8 éves 55:25,00
8. Sődi Gréta (2000) 9 éves 55:26,00
9. Simon Eszter (1973) 36 éves 56:22,00
10. Várkonyiné Adamits Judit (1982) 27 éves 1;02:26,00
11. Kovácsné Mesz Izabella (1975) 34 éves 1;06,34,00
12. Korpos Jánosné (1954) 55 éves 1;13:21,00

Korosztályos eredmények - férfi gyors:
14 éves korig
1. Mirkóczki Áron (1998) 11 éves 32:11,00

14-19 évesek
1. Nagy József (1995) 14 éves 35:08,00
2. Huszti Ádám (1995) 14 éves 38:21,00

20-24 évesek
1. Kormos Gergely (1987) 22 éves 45:22,00

25-29 évesek
1. Beniczky Péter (1981) 28 éves 33:44,00
2. Mihály Tamás (1981) 28 éves 43:22,01

30-34 évesek
1. Vincze Tamás (1976) 33 éves 43:28,00
2. Kádas Gábor (1969) 30 éves 47:42,00
3. Vavrek Viktor (1977) 32 éves 1;02:35,00

35-39 évesek

40-44 évesek
1. Kripkó Zoltán (1965) 44 éves 30:52,31
2. Kovács László (1966) 43 éves 33:02,18
3. Kelemen Péter (1966) 43 éves 36:03,00
4. Dobos Péter (1968) 41 éves 42:15,00
5. Úrvári Sándor (1966) 43 éves 49:34,03

45-49 évesek
1. Révész Tamás (1961) 48 éves 34:10,82
2. Székely Szilárd (1961) 48 éves 51:55,48

50-54 évesek
1. Dr. Pócs Alfréd (1955) 54 éves 31:15,26
2. Kiss Gábor (1958) 51 éves 36:31,00
3. Besze László (1958) 51 éves 39:09,47

55-59 évesek
1. Heverdle István (1952) 57 éves 30:14,44
2. Szeleczki János (1953) 56 éves 36:02,25

Korosztályos eredmények - férfi mell:
14 éves korig
1. Kripkó Ádám (1999) 10 éves 37:08,68
2. Ipacs Dominik (1997) 12 éves 50:00,00

14-19 éves korig
1. Pap László (1984) 15 éves 41:26,00

20-24 éves korig
1. Bányai Tamás (1975) 24 éves 43:58,71

25-29 éves korig
30-34 éves korig
1. Horváth István (1978) 31 éves 43:13,00

35-39 éves korig
1. Herman István (1971) 38 éves 48:46,00
2. Sődi Róbert (1972) 37 éves 55:20,00

40-44 éves korig
1. Lajszner Lajos (1966) 43 éves 44:11,89

45-49 éves korig

50-54 éves korig
1. Győrfi Tamás (1956) 53 éves 46:51,78

55-59 éves korig
1. Szánthó Dezső (1951) 58 éves 59:19:16
2. Kovács János (1950) 59 éves 1;14,21,00

 

Korosztályos eredmények - női gyors:
14 éves korig
1. Lehoczki Orsolya (1997) 12 éves 30:40,00
2. Barta Luca (1999) 10 éves 33:52,00
3. Szedmák Enikő (2000) 9 éves 33:59,00
4. Kós Kincső (1997) 12 éves 34:56,00
5. Szeivolt Melinda (2000) 9 éves 35:51,00
6. Huszti Dóra (1997) 12 éves 36:13,00
7. Szabó Fruzsina (1998) 11 éves 36:16,24
8. Sylvie Deboyser (1997) 12 éves 42:23,66
9. Úrvári Lili (1998) 11 éves 43:56,50
10. Kitti Deboyser (2000) 9 éves 44:44,00
Visnyei Lili (1999) 10 éves fa.
Pálinkás Erika (1965) 44 éves fa.
14-19 éves korig
1. Boros Dalma (1994) 15 éves 40:46,53

20-24 éves korig
1. Prokaj Eszter (1988) 21 éves 42:52,00
25-29 éves korig
1. Tóth Judit (1981) 28 éves 39:05,00
2. Gólya Borbála (1981) 28 éves 39:06,00

30-34 éves korig
1. Patkó Katalin (1975) 34 éves 31:11,15
2. Visnyei Nikoletta (1975) 34 éves 1;02:18,00

35-39 éves korig
1. Pohl Anette (1970) 39 éves 34:58,77
2. Pálfy Andrea (1970) 38 éves 38:46,00
3. Macz Krisztina (1974) 35 éves 46:22,27
4. Husztiné Király Anita (1971) 38 éves 50:46,00

40-44 éves korig

45-49 éves korig
1. Toronyiné Szalóki Éva (1964) 45 éves 49:02,27
2. Prokajné Bartus Mária (1961) 48 éves 49:24,00

50-54 éves korig
1. Bárdos Mária (1957) 52 éves 1;03:17,00

55-59 éves korig
60-64 éves korig
65-69 éves korig
70-74 éves korig
75-79 éves korig

80-84 éves korig
1. Kiss Ágnes (1927) 82 éves 56:08,00

Korosztályos eredmények - női mell:

14 éves korig
1. Németh Laura (2001) 8 éves 55:25,00
2. Sődi Gréta (2000) 9 éves 55:26,00

14-19 éves korig
1. Utassy Dominika (1994) 15 éves 34:33,00
2. Nagy Babett (1995) 14 éves 37:54,00
20-24 éves korig

25-29 éves korig
1. Csathó Tímea (1974) 25 éves 48:54,00
2. dr. Szánthó Eszter (1982) 27 éves 54:46,94
3. Várkonyiné Adamits Judit (1982) 27 éves 1;02:26,00

30-34 éves korig
1. Kovácsné Mesz Izabella (1975) 34 éves 1;06,34,00

35-39 éves korig
1. Simon Eszter (1973) 36 éves 56:22,00

40-44 éves korig

45-49 éves korig
1. Dinnyés Ildikó (1961) 48 éves 47:43,00

50-54 éves korig
1. Szabó Tamásné (1955) 54 éves 49:50,54

55-59 éves korig
1. Korpos Jánosné (1954) 55 éves 1;13:21,00

"Fedettpályás 2000 m" Úszónap az egészségért

A verseny célja: A hosszútávúszás népszerűsítése, és a 2009. év korosztályos legjobb szenior 2000 méteres medencés hosszútávúszója címek eldöntése, valamint a 2000 méteres Mellúszó Bajnokság lebonyolítása.

Rendező: Magyar Hosszútávúszó Szövetség

Társrendező: a Magyar Szeniorúszók Szövetsége, Integra Agria Sportegyesület

Versenytáv: 2000 méter (40 hossz!)

Verseny helye: Eger, Bitskey Aladár Uszoda, 6-7-8-as pálya (az ország több uszodájával egyidőben!)

Verseny időpontja: 2009. november 15. (vasárnap) 09.00-16.00-ig (óránként lesznek rajtok 09.00-tól, 15.00-ig)

Nevezni lehet: személyesen az egri Bitskey Aladár Uszoda aulájában a szervezők által biztosított nevezési lapokon, a megjelölt időtartamban, 08.30-14.30-ig
A nevezési szándékról és az általad tervezett indulási időről 2009. november 12-ig küldjetek egy emailt a tervezhető lebonyolítás érdekében. (ketezermeteruszaseger@freemail.hu)

Nevezési díj: az egri Bitskey Aladár Uszodában, a versenyre nevezőknek kedvezményes, 200 Ft-os belépő mellett, 600,- Ft, amelyért az indulók emblémázott pólót kapnak!

Központi díjazás (Marathon Club által): díjazzuk az abszolút I-III. helyezett női, ill. férfi versenyzőket. 20 év fölött, 5 évenkénti korcsoportokat. Nyílt, és külön Mellúszásban és a 14 éven aluliak, valamint a 14-19 év közöttiek legjobb férfi és női versenyzőit jutalomban részesítjük.

Az országos összesített és korosztályos eredménylista 2010. január 01-től az interneten lesz megtekinthető, lekérhető. A hivatalos központi díjkiosztó ünnepséget 2010. január 10-én Balatonfűzfőn 12 órakor, az országos 5-10 kilométeres Bajnokságnál és egy megjelölt szeniorverseny kapcsán fogjuk lebonyolítani.

A legfrissebb információk a lebonyolításról a www.marathon.hu és www.uszaseger.hu címen kérhetők le, ahol a versenyt követően az eredmények is megtalálhatók lesznek!

Gyógyúszás, HRG

A PARAAQUA ALAPÍTVÁNY 2009. szeptember 19-től folytatja asthmás, túlsúlyos és gerincproblémás gyerekek terápiás foglalkozásait csoportos gyógyúszás keretében.

Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika módszer felhasználásával végezzük a fogyatékkal élők, megkésett pszichomotoros fejlődésű, mozgáskoordinációs és beilleszkedési zavarokkal küzdő, autisztikus tünetű gyermekek vízi mozgásfejlesztését. Folyamatos szakorvosi felügyelet, sok eszköz, diplomás oktatók, bizalmi légkör segíti a foglalkozások hatékonyságát.

Információ: Pohl Anette szociálpedagógus, úszóedző, gyógyúszás oktatónál 20/327-0110